| |




|
BITDCDR005

|
Soutien Gorge: Ionleány
A Bitlab Records ötödik
kiadványát ismét a Hargitai
András és Potys Róbert alkotta Soutien Gorge jegyzi. A Boltfish
Recordings-nál megjelent, itthon és világszerte is
elismerésnek
örvendő, Vízállásjelentés után újabb mérföldkövet helyezett le a duó
Ionleány című lemezükkel. A 16 felvételt tartalmazó, több mint 70
percnyi zenei anyag készítésekor a duó újabb kísérleteket hajtott
végre. A dallamok direktebbek lettek a Vízállásjelentés
polifon
szövevényeihez képest, illetve újdonság, hogy analóg hangok
szólaltatják meg azokat. Az elektronikus zenében nem megszokott módon
pedig a régi dobgépekből álló ritmus-szekció gyakorta bluesrock-szerű
kalapálásba kezd, mindezt pedig tovább erősíti Potys Róbert ezúttal is
frappáns, virtuóz gitárjátéka. Felcsendülnek olyan darabok is, amik
lemaradtak a Vízállásjelentésről,
ezek a SG lágyabb hangzását idézik
vissza. Természetesen a többek által is kritizált, szuggesztív szöveg-
és versminták sem maradtak el. Ez az első SG lemez, mely teljes
egészében szabadon letölthető a Bitlab Records alkiadójaként
működő
Complementary Distribution oldaláról is.
További finomságok az album
microsite-ján találhatók - a borító és a weblap is Szájmon (zawar) műve.
A lemez kapható a Wave lemezboltban (Bp. VI. Révay u. 4.) és megrendelhető a Neon Musictól
|
BITCDR004
|
Ten and Tracer: Desert Book EPA Bitlab
Records megajándékozta hallgatóit egy extra hosszúságú EP-vel, a méltán
egyre ismertebbé váló, és már nem Boards of Canada epigonként
emlegetett coloradoi Ten and Tracer-től. A művész még
melódia-orientált, szívmelengető szintetizátormenetekben gazdag
felvételeit a Bitlab keménymagja is remixelte: Cooler, Hdj Tom és a
Soutien Gorge is ad egy-egy teljesen új, saját értelmezést a
lemezen.
A kiadvány elfogyott, újranyomását egyelőre nem tervezzük. |
BITD001
|
Noise64: Instead of playing madonna bootlegs EP
A Bitlab kiadványok
negyedik tagja új zenei irányzat felé nyit kaput:a tánctér és
agytekervények megrezegtetése és sokkolása került középpontba! Noise64
szeletelős droid elektró témáját hazai alkotók dolgozták fel.
DST (Digital Distortions - UK ChiWare - HU) dubstep
hangzásvilágától kissé eltávolodva egy merészen csapongó 4p4
techno-ritmusból törtbe hajló electro-breaks feldolgozással lepi meg a
hallgatóságot. Cord (Nerve Recordings - UK Chi
Recordings - HU) breaks alapokra építve, egyedi és
változatos téma-darabokkal játszik. Cooler (U-Cover - BE
Chi Recordings Bitlab Records - HU) ízekre szedte és
újra összerakta az Instead of playing madonna bootlegs témáját,
mindössze azért, hogy teljes akusztikus élvezetet nyújtson az
ínyenceknek.
A borítót Jakab András és
Balogh Attila tervezte.
A kiadványon található
számok:
|
BITCDR003


|
Polyphonic Petals Compilation
Polifónikus virágszirmok?
Ez a "tudományos és fantasztikus" szókapcsolat látszólag kettősséget
hordoz, pedig a megoldás egyszerű: a válogatás tudományával állította
össze a magyar
Bitlab Records kiadó ezt a lemezt. A kortárs elektronikus zene egy,
itthon kevésbé ismert műfaját képviseli mindegyik virágszirom - a közös
tő, amiről e zeneszámok erednek éppúgy lehet a szórakoztató és
életigenlő dallamvilág, vagy szokatlan hangok és ritmusok sejtjeiből
összeállított, elgondolkodtató kompozíció.
14 kiváló számot gyűjtöttünk össze a válogatásra, tehetséges előadók
tiszteltek meg zenéjükkel, Chigagotól Szentpétervárig, illetve az
ambienttől a kisérleti elektronikáig és electroig lefedve a zenei
palettát.
A lemezen található számok:
A lemez magyarországi
terjesztését Neon Music végzi, a lemez tőlük rendelhető meg.
|
|
|
Soutien Gorge - L'étoiles Souriantes
Hargitai András (Banyek)
és Potys Róbert 2004 tavasza óta dolgoztak ezen az albumon, ami a SG 5
éves évfordulóján jelent meg.
A lemez grafikája ismét Mechanik Fiveonetwo alkotása, az audio
mastering pedig - ahogy az előző megjelenésnél is - Cooler keze
munkáját dícséri. Az album darabjai gitárokkal és környezeti
felvételekkel tarkított elektronikus zenék. A versidézetek sem maradnak
el, és a Perszéből már többek számára ismert, összetéveszthetetlen
koncepciójú minimalista melódikus dallamvilág is tovább bontódik, a
lemez változatos, mindvégig érzelemgazdag, több helyütt szellemes 11
felvételén. Az első 20 példányhoz 1-1 marék foszforeszkáló csillagot is
mellékeltünk.
A lemezen található számok:
A kiadvány elfogyott, újranyomását egyelőre nem tervezzük.
|
BITCDR001

|
Soutien Gorge - Persze remixes
Hargitai András (Banyek) és
Potys Róbert 2004 nyarán írtak egy számot, aminek "Persze" lett a címe.
András aztán megkért pár zenészt, akit ismert (Coolert a Bitlab records
másik alapítóját, a tehetséges magyar művészt: HDJ Tom-ot, és ISAN-t a
jól ismert elektronikus zenei formációt), hogy készítsenek 1-1 remixet.
Amíg az átiratok készültek, úgy az eredeti szám is egyre közeledett a
végleges formájához. Végül Cooler készítette el a 4 darab szám audio
mastering-jét és Mechanik Fiveonetwo pedig a CDr-re kerülő grafikai
elemeket rajzolta meg.
A szöveg egy olyan montázs, ami egy fiatal pár szakítására emlékeztet
minket. A zenei alap is ezt tolmácsolja, az úszó atmoszférák a
háttérből egyre inkább előtérbe kerülnek és hűen visszaadják e szomorú
esemény hangulatát. Több ez, mint egy maxi, ez egy olyan kollaboráció,
amire minden résztvevő művész büszke lehet.
A lemezen található számok:
A kiadvány elfogyott, újranyomását egyelőre nem tervezzük.
|
|